Ez már nekem túl sok

Haza felé jöttem, és az autómban ülve rádiót hallgattam. A következő hír szöget ütött a fejemben: "át kell nevezni a téli és tavasz szünetet, karácsonyi és húsvéti szünetté." Vajon miért? Akkor hol lesz itt a vallás szabadság? Miért erőltetik a címkéket? Miért kell egy téli szünet nevű, liberális elnevezést megváltoztatni egy szilárd, keresztény elnevezésre? Hisz élnek ebben az országban más vallású emberek is, nem csak keresztények. Miért nem tudunk tekintettel lenni a hozzánk képest más emberekre. Miért nem tudjuk még mindig elfogadni a másságot? Miért nem mindegy egyeseknek, hogy ki milyen vallás szerint éli az életét, ki kivel bújik ágyban? Szörnyen fafejű ez az ország.
Az egymás elfogadása lenne a legalapvetőbb feltétele bármiféle pozitív változásnak ebben a "nehézfejű" országban. Hisz mennyit tanulhatnánk egymás kultúrájából, vallásából, ha egy kicsit be mernénk tekinteni más háza tájára.
Engem igenis bosszantanak az ilyen erőszakos dolgok, hisz valaki nem karácsonynak hívja az ünnepét, amit télen tart és nem húsvétnak, amit tavasszal tart. Ezt fogadjuk már el. És ha ez "fönt" nem megy, az baromi ciki...

Elkezdődött az edzőtábor!

Mivel fiam leigazolt versenyző (ennél a mondatnál igencsak kihúzom magam), kötelezően el kell töltenie 4 hetet az edzőtáborban. Gondolván, hogy talán ő még kicsi ehhez, az edzővel sikerült kialkudni egy kompromisszumos megoldást, így az edzések között hazajárhat ebédelni és aludni. Aha, meg ahogy én azt elképzelem. Első nap már húzta a száját, hogy nem bandázhat. Azért zárójelben megjegyezném, hogy őfelsége visítófrászt kapott már csak az edzőtábor szó megemlítésétől is, annyira nem akart menni. Beszéltem az edzővel, kialkudtam ezt a megoldást, majd a gyerek beéget! Nagyszerű. Szóval első nap, hazajött, ebédelt, eldőlt mint egy zsák, aludt, majd mentünk vissza úszni. Tegnap (2. nap) már nyögvenyelősen aludt el ebéd után, ma pedig alvás helyett úgy kukorékol, mintha nem is úszott volna le 1500 m-t délelőtt egy komplett gimnasztikával megspékelve. Ja és tegnapra már megbeszélte az edzővel, hogy jövő héttől jön rendes táborba, nem bohóckodik, holmi hazamenetellel. Hát gyönyörű! Én meg magyarázkodhatok, hogy eddig ő nem akart, én meg nem akartam kényszeríteni a 12 évesek közé. Komolyan úgy nézek ki, mint egy félnótás, akit tökéletesen a kezében tart a gyerek.
Na mindegy, menjen ha akar. De, hogy mi a túrótól tudna lefáradni, ha ettől nem, arra már nincs válaszom. Ennyi, kész, felnőtt, és annyit bír mint egy igásló, és még élvezi is. Hogy ki ennek a gyereknek az anyja..., vagy honnan örökölte ezeket a géneket?

eat, pray and love

Nagyon szeretek olvasni. Na mostanában, nem afféle szépirodalmi olvasó vagyok, hisz a dolgos hétköznapok nem teszik lehetővé a lelkemnek, hogy nehéz olvasmányokkal tömjem kábult fejem, hanem inkább lazítok némi kényeztető könnyedséggel, azaz, csajos szerelmes könyvekkel. Szerintem ebbe a kategóriába bőven belefér a magyarul "Ízek, imák, szerelmek" című könyv. De én ezt a könyvet képtelen voltam végigolvasni, pedig nemigen szoktam könyvet félbehagyni, sőt, dühít, ha nem olvasom el elejétől a végéig. De ez esetben kivételt tettem, és belenyugodtam, hogy ami nem megy azt nem is kell erőltetni és feladtam, mert háromszori nekifutásra is elakadtam a történetben. És ezáltal ez volt az első könyvadaptáció, ami filmben sokkal jobban emészthető volt számomra, mint maga az eredeti, írott mű. Filmben viszont annyira tetszett, teljesen magával ragadott Julia Roberts játéka, illetve a film mélysége, a hit keresése, az önmagunk megismerése, illetve a függetlenség feladása ellen vívott küzdelem ábrázolása. Nagyon cuki kis film volt. Így kedvet kaptam és negyedszerre is megpróbálom elolvasni a könyvet, hátha így, a film ismeretében, már menni fog. Majd beszámolok...

Kritika for me

Fiam ma egy számomra szívbe markoló kritikát fogalmazott meg rólam, de olyan bölcsen és diplomatikusan, hogy ha éppen nem lettem volna magam alatt, az elhangzott tényektől, akkor még meg is zabáltam volna őt ezért. De mivel 10 méterrel a béka feneke alatt volt a hangulatom, ezért csak hümmögtem, miközben hallgattam, hogy, szerinte túl sokat kiabálok vele, és ez rossz neki. Idézem: "azt nem akarom mami, hogy egyáltalán ne kiabálj, hisz nektek az a dolgotok, hogy megneveljetek engem, csak légyszi kis dolgokért ne! Hát én úgy elszégyelltem magam, hisz látok benne igazságot, sajnos tényleg sokszor kiabálok, és nagyon sokszor, visszamenőleg apró-cseprő dolgokért. De olyan sokszor kérem szépen, és nem megy, nem csinálja meg, akkor ahhoz egy nagyon nagy tűrőképességű anyuka kell, aki nem áll neki kiabálni. De én olyan szeretnék lenni, egy nagyon cuki szuperanyu, aki jófej, lojális, megértő. Csak néha az idegeim megtréfálnak, és nem állnak mellettem a bajban, hanem eltűnnek a józan paraszti eszemmel kart karba öltve, én meg ott állok a fiam előtt és más megoldást nem látván, kiabálok. De heti 6szor reggeltől estig vele lenni egy komplett nyáron keresztül, ami barátok közt is 11 hét, az idegtépő mutatvány. Pedig tényleg imádok vele lenni és beszélgetni vele, meg játszani, meg lófrálni, de fáradt is vagyok.
De hallva ezt a kritikát, magamba szállok és igyekszem nagyon odafigyelni a 6 évesem kérésére, miszerint a helyzetek 95 százalékában őrizzem meg a hidegvérem.

Gyanta, DM, fiam

Elmentünk naptejet vásárolni a DM-be. Sétálva a sorok között, az én 6 éves fiam közli, hogy ott a gyanta, amit reklámoznak a TV-ben. Aha, mondom én a frappáns választ. Még jó, hogy nem óvszer reklámot nyomnak a gyerek csatornákon. Mert, hogy ezt a gyanta reklámot a Davinci Learningen látta a fiam. Most már attól is tartanom kell, hogy egy ilyen kultúrált, értelmes műsorokat sugárzó adón is, eszetlen, gyerekeknek nem való reklámokat adnak?
Miért nem adnak játék reklámokat, ha már fetn kell tartaniuk magukat valamiből? Legalább legyenek elveik. Mert ez így baromira nincs rendben, és abszolút gusztustalannak tartom, hogy kicsi gyerekek fejét ilyesmivel tömik.
Oké, hogy ez csak egy gyanta reklám, de számomra, elég rosszul hangzik ez egy 6 éves gyerek szájából. Meg azt is tudom, hogy az életre kell nevelni, de talán nincs még szüksége az ilyen fajta műveltségre.

Itt vagyok!

Biztos nem túl izgalmas, de beszámolok az elmúlt egy hónap eseményeiről, és ezzel egyben megadom a választ is eltűnésem nyomós okára. Tehát, felvették a kismókusunkat, nem kis túlzással állítva, az ország egyik legjobb iskolájába. Ez egy 12 osztályos suli, ahonnan "elvileg" csak egyetemre kell mennie. Hurrá! Egyfelől, mert az én gyenge idegrendszeremnek nem való ez a sok idegeskedés, de másfelől, meg olyan kicsi a 18 évesekhez képest. Mit fog ott látni, mi fog abból ráragadni, és egyáltalán, hogy fog ott boldogulni! JAJAJAJAJAJ! De azért tényleg nagyon örülünk a sikerének. A másik ok, leigazolt úszóversenyző lett a lelkem. Durva, 6 éves és ilyenek történnek vele. Leigazolták, kapott kék könyvet, voltunk sportorvosnál, és megy edzőtáborba és nyáron versenyre. Én hol voltam ez idő alatt, hogy nem vettem észre, hogy az én kis makogó bébimből kész pasi lett, aki versenyre készül, iskolába igyekszik, és nem utolsó sorban baromira nagy szájú lett, és visszabeszél. Úgyhogy most se éjjelünk se nappalunk, sokat viszem úszni, meg gimnasztikára, hogy erősödjön. Nagyon komolyan belesodródtunk ebbe és csak reménykedem, hogy jó lesz minden így, ahogy van...