gyerekbetegségek

Nincs is annál rosszabb mikor az embernek beteg a gyereke. Szerencsére nem kell nagy betegségre gondolni, csak ez a mostani hányós hasfájós vírus, amin minden második gyerek átesik. De olyan rossz nézni, ahogy vergődik szegény, és az ember nem tud segíteni neki. A tetejére a fiam még soha semmilyen hányós vírust nem kapott el hál'istennek, mert én nagyon nem bírom a hányást. Nyilván senki nem kedveli, de én, ha magam hányok is rettentően vagyok a szagoktól. Szegény fiam tegnap hányt, és miközben fogtam a fejét, én is öklendeztem. Gondoltam, velem is csak többen vagyunk. Na, de a hányáson túl vagyunk, mára már csak a jajveszékelés maradt, azt meg csak idegrendszerrel kell bírni. Meg húslevessel, mert már reggel azzal indított. Még jó, hogy éjjel főztem egy nagy kondérral. Vicces, hogy mi mindenbe beleszól a genetika. Ugyanis éjjel non-stop jajongott, én meg keltegettem, hogy mi baja, mire a férjem: semmi, én is ezt csináltam gyerekkoromban, ha beteg voltam. Gyönyörű. Majd reggel 6-kor közölte a fiam, hogy ő enne húslevest. Férjem kiguvadt szemmel bámult rá, mondván, hogy reggel nem eszünk húslevest. Én csak legyintettem, hogy én is ezt csináltam világ életemben, ha fájt a gyomrom. Reggel délben este csak húslevest ettem. Mivel ezeket nem láthatta nálunk, biztos vagyok benne, hogy a genetikára vezethető vissza eme hasonlóság. Na megyek beteget ápolni.

Szellem a Barátok közt-ben

Nem nagyon nézek tévét, mert ad egy: nem nagyon van nézhető szórakoztató műsor, ad kettő: csak a negatív rémhír ömlik a tévéből, amire én finom lelkű csajszi nem vagyok kíváncsi. De azért őszintén megvallva, van két szenvedélyem. Egyik a főzős műsorok, amelyek a Paprika tévén nagy számban fellelhetőek, a másik pedig a Barátok közt. Én komolyan, azóta nézem, mióta elindult. És minden aktuális élethelyzetben kialakult társasággal kielemeztük az előző esti eseményeket. Történetesen gimnáziumban a gimis osztálytársaimmal, majd főiskolán a főiskolás barátnőimmel, most pedig N.-el beszéljük ki nap mint nap a cselekményt. De a napokban döbbenetes dolog történt, Magdi anyus szellemként visszatért. És nem akárhogy, mint egy átlag lebegő, beszélni nem tudó szellem, hanem komoly dialektusokat folytat a fiával és Kingával is egyaránt. Sőt, ha ez nem lenne elég, boszorkányos tekintetével, megmagyarázhatatlan dolgokat ér el. Pl: bezáródik Géza ajtaja, leszakad Kinga ágya. Mindezt a puszta tekintetével műveli. Mondjuk egy kisebb logikai bukfenccel, Kinga kulcsra zárja az ajtót, mellyel Magdi anyus kívül reked a szobán. Ami vicces, hisz a lakásba sem Kinga, vagy Géza engedte be, hanem hívatlanul érkezett, a zárt ajtón át, de valahogy eme képessége sérülhetett ágytörögetés közben, mert Kinga egy laza mozdulattal kizárta az öreglányt.
Na ez az egész így töményen már súlyos, nehezen emészthető, és felettébb vicces. Nem tudom hová tenni Magdi anyus ilyetén visszatérését a BK-ba. De nem annyira tetszik, és sokszor fogjuk a fejünket a férjemmel a szörnyű képi megoldásokon. Én, mint lelkes BK néző, követelem, hogy Magdi anyus menjen vissza a helyére, azaz a sírba, és ne tegye tönkre az esti szórakozásomat, mert neki már nincs szerepe a szappanoperában...

Lego társas

Hihetetlen, de 5 felnőtt 5 diplomával és 2 tinédzser majdnem érettségivel nem tudta értelmezni a Lego társasokat. Karácsonykor, ahogy kell, összegyűltünk és leültünk a gyerekekkel társasozni, de nem értettük a leírást. Kapott a fiam 3 féle Lego társast, de egyik sem sokkal jobb a másiknál. Az, amelyik az Activity-re hasonlít, az a legérhetőbb, de a másik kettő, az komoly káoszt okozott a fejemben. Pedig jól néz ki, a fiam örült is neki, de nem nagyon tudunk velük játszani. Én kreáltam egy egyveleget a leírásból és saját kút főből, úgy használjuk a játékot. De az a tény, hogy egy 8 éves gyereknek ki kéne raknia a Tadzs Mahalt, a feladvány szerint, szöget ütött a fejemben. Valóban tudnia kéne, hogy hogy néz ki ez az indiai építmény, és valóban annyira kreatívnak kéne lenniük, hogy fejből kirakják azt ennyi idősen? Ez több, mint furcsa.

Mi és a szenvedés

Mi magyarok valóban szenvedésre vagyunk ítélve, vagy mi ítéltük szenvedésre magunkat? Mert, hogy a magyar az egy szenvedős nép, az vitathatatlan. Most mindegy is, hogy mi indította el ezt a gondolatmenetemet, de arra jutottam, hogy mi konkrétan végigszenvedjük az életünket. Szenvedünk, ha dolgoznunk kell, szenvedünk, hogy keveset keresünk, szenvedünk, ha csinálni kell valamit, szenvedünk, és várjuk a nyugdíjat, és szenvedünk, mert várjuk a halált. Miért? Ha valakivel találkozom az utcán, érdeklődöm felőle, biztos a jajongás, és a sopánkodás az első reakciója. Pedig annyi szép dolog történik az életben, aminek lehetne örülni. Csak valószínűleg az nem hír. Csak a negatív eseményeknek van hírértéke, mint azt a média is perfect mód űzi.
Pedig olyan szép az élet, és ahhoz elég rövid, hogy végigszenvedjünk rajta. Örüljünk a napnak, a percnek, amit megélünk, és keressük mindenben a szépet, hátha akkor egy jobb világot teremtünk. Ha egyre többen gondolkoznának így, akkor talán az előző generációt is némiképp meg tudnánk változtatni. Vagy nagyon naív vagyok?

Tragédia egy szórakozóhelyen

Nem tudok elsiklani a tegnap éjjel történtek felett, és annak érdekében, hogy ilyen ne történjen meg többé, nem is szabad. Először is mély együttérzésem a lányok hozzátartozóinak, és elsősorban a szüleiknek. Megrendítő és értelmetlen, ami történt. Elképesztőnek, borzalmasnak és felháborítónak tartom, hogy egyesek az önös érdekeiket és a pénzszerzést, emberi életek elé helyezik. Hogy lehet az, hogy egy szórakozóhelyre több embert engednek be, mint amennyi ott biztonságosan elférne. És mindezt azért, hogy nagyobb legyen a bevétel. Borzalmas szülőként belegondolni, hogy az ember elengedi a tinédzser gyerekét szórakozni és ő soha többé nem tér haza, mert meghal egy értelmetlen balesetben. Milyen embertelen világot kreáltunk magunknak az idők során, mivé vált ez a világ? Miért számít a pénz ennyit? Mit számít a pénz, ha ilyen dolgok megtörténhetnek? Hisz a pénz arra jó, hogy az ember biztonságban érezhesse magát, de ilyen körülmények között hogyan? Hogyan érezze magát biztonságban egy szülő, aki elengedi a már majdnem felnőtt gyerekét szórakozni?
Borzasztó ez az egész tragédia!Nem is tudom a döbbenetemet szavakba önteni, de muszáj volt írnom róla!

Miért pont januárral kezdődik az év?

Én kifejezetten nem szeretem ezt a hónapot. Valahogy olyan lehangoló a maga szürkeségével és ünnepek utáni nihil hangulatával. Nagyon elszomorító és lassú. Amikor a fiam még kicsi volt, akkor januárban nagyon depressziós voltam, bezárva éreztem magam, és alig vártam, hogy végre jöjjön a tavasz, és kiszabadulhassunk a jó levegőre. Most hogy nagy, már nem nyomaszt annyira a télnek ezen része, de most sem szeretem. Hiába van téli leárazás, ilyenkor még a vásárlásra sem tudok ráhangolódni, mert már nincs kedvem téli ruhákat vásárolni, mert agyamban már a tavaszi szezon pörög.
Mit lehet ilyenkor januárban csinálni, hogy az embernek jobb kedve legyen? Enni bajos, mert a karácsonykor felhalmozódott súlyfelesleget, ilyentájt próbáljuk lekínlódni magunkról. Sétához hideg van, szánkózáshoz nincs hó, komolyan mivel hajtsuk az időt a tavasz felé? Marad a reménykedés, hogy idén hamar lesz tavasz, és újra előkaphatjuk a csinosabbnál csinosabb ruháinkat.

Cora fun vagyok…

Mindig Corába járok vásárolni. Igen tudom, hogy vannak bizonyos kimutatások, arra irányulóan, hogy nem éppen a legolcsóbb élelmiszer-áruház láncot szúrtam ki magamnak, de még ezzel együtt is szeretem. Mivel sajnos nem vagyok nagy piacra járós,(bár ezt szégyellem kimondani, mert igen közel van hozzánk egy jó nevű piac) ezért jó, ha mindent meg tudok vásárolni egy helyen. A Corában mindig makulátlan a felvágott, szép a zöldség, és a húsok sem rosszak. Tudom, hogy a piacon teljesen más a minőség, de valahogy nem bírom megkedvelni azt a fajta vásárlási formát. Lehet, lusta vagyok.
Pluszban az az érv is a Cora mellett szól, hogy díjazzák a hűséget. Mindig van egy-két vevőcsábító akció, ami az én akció-érzékeny szívemnek, mindig jól esik. Meg persze a pénztárcámnak is. Vannak ezek a 10%-os kuponok, amelyek a vásárlás végösszegéből kerülnek levonásra, ezek is nagyon szívmelengetőek. Ja és a törökbálinti Corában van Budapest legjobb fagyizója. De ezt már egyszer említettem, bár nem lehet eleget mondani, mert annyira elképesztően finom.
Komolyan nem vagyok a Cora pr-osa, csak mint laikus vevő, nekem ez az üzlethálózat vált be a legjobban. Ja és Cora hűségpontokért már rengeteg dologhoz jutottam hozzá ingyen, pl.: botmixer, kézi habverő, Tefal edények, kések, stb. Tehát valóban jutalmazzák a hűséget, ami nekem nagyon szimpatikus marketing-politika.

A gyerek összetartja vagy szétzilálja a házasságot?

Jó kérdés. Lehet, hogy nem leszek népszerű ezzel a bejegyzéssel, de senkit sem nem megbántani, sem lebeszélni nem akarok a gyerekszülésről. Csak mivel sok házasság végződik válással a gyerek 7 éves kora körül, így muszáj lamentálnom a problémán. Amikor egy nő terhes lesz és babát vár, minden hihetetlenül rózsaszín és kézenfekvően egyszerű. Majd mikor megérkezik a baba, soha nem érzett kötelék alakul ki az újdonsült szülők között. Idővel, ahogy cseperedik otthon a baba, egyre több lesz a feszültség, megszűnik a szabadság, és egyre áthidalhatatlanabbak a nézetkülönbségek a szülők között. Hisz a gyerek, a maga nagyszerűségével együtt is, óriási terhet ró a szülőkre. Gyakran elhagyjuk identitásunkat és átváltozunk, mi nők, pusztán anyává, és megszűnünk feleségként funkcionálni. Pedig jó párkapcsolat nélkül nincs harmonikus család, sem gyerek. A párkapcsolatunkért is ugyanúgy felelősek vagyunk, mint a gyerekünkért. Azt is ápolni kell, csak úgy mint újszülöttünket. Nem szabad hagyni, hogy kapcsolatok belerokkanjanak, az átmeneti nehézségekbe, hisz a gyerek által generált problémák tényleg csak átmenetiek, és ha megpróbáljuk mindig megkeresni a társunkban, hogy miért is szerettünk belé, akkor igenis a gyerek egy összetartó erő, mely két ember szerelmének gyümölcse, még ha ez a legnagyobb közhely is az életben. Talán néhány szülőnek már az segítség lehet, ha beszélünk erről a problémáról, mert akkor mindenki számára világossá válhat, hogy ez nem egyedi eset, hanem egy természetes folyamat része, amiben mi magunk, szülők is, változunk, érünk és felnőtté leszünk. Hisz a gyerek születése előtt, vajmi kevés problémával kell szembesülnie egy házaspárnak. Mikor már ott a baba, új helyzetek, új konfliktusok lépnek be az életükbe, amiket meg kell tanulni felnőttként kezelni, illetve a gyerek, családba érkezése által beállott új játékszabályok szerint kell megtanulni játszani, élni az életet. Egy új, teljesebb, érdekesebb, de nehezebb életet.

Végérvényesen elmúlt karácsony

Mivel a férjem csak ma ért rá, gyorsan nekiestünk a fának. Leszedtük a fát, minden dekorációt begyűjtöttünk és elcsomagoltunk. Utána cirka 2 órát takarítottam mire összeporszívóztam az összes tűlevelet. És ezáltal újabb indokot találtam a műfenyő vásárlásra, amit hangoztattam is a férjemnek, miközben izzadt a balta súlya alatt, amellyel a fát próbálta félbe vágni. Tehát indokom van bőven.
Ilyenkor mindig olyan szomorúan nézek körbe az utcán, letűnt ünnepek hangulatát idézi a sok csupasz fenyőfa, amint várakozik, hogy végső búcsút intsünk nekik. (hú de költői vagyok). Mindennek tetejére meg itt van ez a nagy szürkeség, meg köd, ami amúgy is megadja a borongós január alaphangulatát. Meg kell, hogy mondjam, hogy az évnek ez az egyetlen szakasza, amit nem fogadok kitörő lelkesedéssel. Sőt, ilyenkor már nagyon várom a tavaszt, ami kellőképpen lassan érkezik. De viszont szeretem az újévi friss, fiatalos lendületet, a terveket, célokat, amiket ilyenkor megfogalmaz az ember. Ez idő tájt szoktam elkezdeni tervezni a nyaralást, és akkor pikk-pakk jobb kedvem lesz.
Tehát végleg lezártuk az ünnepeket, itt az újév, meg az új lendület. Lehet fogadalmakat tenni, amit nekem speciel sosem sikerül megtartanom, de azért a hangulat miatt mindig teszek egyet.

Óda a Kithen Aidhez/Kitchen Aidről

Mindig is vágytam erre a háztartási gépre, mármint azóta mindig, mióta szeretek sütni-főzni. De a szerelmünk leginkább attól a ponttól datálódik, mikor kis hazánkban beindult a kereskedelmi televíziózás, és ezzel megnyíltak a kapuk a főzős műsorok előtt. Emlékszem Laci bácsi után, elképesztő nagy kontraszt, és színfolt volt Jamie Oliver megjelenése a képernyőkön. Na, ott és akkor örökre és végérvényesen beleszerettem a Kitchen Aidbe. Volt fogalmam róla, hogy szuper, meg tapasztalt Kitchen Aidesek sztorijaiból tudtam, hogy jó, na de, hogy ennyire, arról fogalmam sem volt. Nincs többé elfáradt, bedagadt csukló dagasztáskor, nincs többé csomós tészta, egyszerűen ez a tökéletes háztartási gép, amit ki kéne ingyen és bérmentve utalni minden háziasszonynak, ergó, alanyi jogon kéne járjon, annyira remek.
Benne van minden, ami jellemzi Amerikát, minél egyszerűbben, minél nagyszerűbben megkönnyíteni egy nő konyhabéli tevékenységét. Elképesztően adja magát az összeszerelés és a működtetés is, amit meg utána művel az tényleg egy álom...

Miért olyan menő óvodáskorban a "csúnyabeszéd"?

Fiam a napokban, több megdöbbentő szóval is előállt. Megdöbbentőnek csak azért nevezem, mert az ő 6 éves szájából, igencsak furcsán hatnak. Itthon tuti nem hallja. Na, nem vagyok álszent, az én számon is kicsúszik néha ez meg az, de kínosan ügyelek arra, hogy mindezt ne a gyerek előtt tegyem. És bár én és a férjem ügyelünk, de van nekem egy édes drága apukám, aki viszont nem annyira köt csomót a nyelvére, és azért olykor-olykor kicsúsznak a ronda szavak. Ergó, nyilván hallja a családban is, de a zömét az oviból hozza. Tudom én, hogy nem lehet ezektől megkímélni, de próbálom magyarázni neki, hogy ez nem menő, csak magát minősíti vele. De valójában én is tisztában vagyok azzal, hogy kiskorban igenis menő, és vagány, és nagyfiús, mert én is voltam kölyök, aki használt olyan szavakat is, amiktől a nagyanyja kapott egy hátsófali infarktust. Történetesen anyám nem győzte exkuzálni magát a nagyim előtt. És 3 éves voltam! Szegény nagyimat úgy elküldtem melegebb éghajlatra, hogy ihaj, és még csak azt sem tudtam, hogy rosszat mondtam.
Valószínűleg ez is része a fejlődésnek, de hogy tudom, úgy elvenni tőle a kedvét, hogy ne legyen ciki a haverok előtt, ugyanis szép lassan átcsúszunk abba a korba, amikor már igenis fontos a barátok véleménye. Sőt meghatározó, és az ő véleményük sajnos gyakran szöges ellentétben van, a mi, szülői véleményünkkel. Jaj, de nehéz a gyereknevelés! Hogy legyen az ember egyszerre jó szülő, és jó barátja is a gyerekének. Olyan nehéz kiépíteni az abszolút bizalmat a gyerek részéről. Pedig nincs is annál fontosabb, hogy mi szülők, mindig, mindenről tudjunk, ami a gyerek életében történik. De akkor, hogy szidjam meg úgy a gyereket, hogy az a bizonyos törékeny bizalom, ne csorbuljon, és legközelebb is merjen megnyílni előttem?

Levontam a konzekvenciát…

Idén, mivel jómagam is beégtem fenyő-vásárlás ügyben, úgy döntöttem, hogy veszek egy műfenyőt. Hatalmas nagy szám volt, hogy a férjem milyen ronda fát vett tavaly, hát emberek, én idén olyan pocsékat vettem, hogy csendben lapulva sírdogáltam, mikor megláttam kibontva. Az én édes férjem olyan kedves volt, hogy nem vágta ezt a fejemhez, pedig simán megérdemeltem volna, hisz tavaly én ugyanezért, marha nagy patáliát csaptam. Csak éppen akkor ő vett rusnya fát, de az ideinél még mindig szebbet, meg kell, hogy mondjam férfiasan. Úgyhogy nem érdekel senki és semmi, a mai fáknak amúgy sincs illatuk, én pedig legalább nem fogok minden évben sírva mulatni a fa alatt, hogy milyen rettentő a formája, veszünk egy gyönyörű rajzolt formájú műfenyőt.. Rendben, ezt okosan kigondoltam, meg azt is, hogy januárban fél áron megveszem, csakúgy, mint tavaly a gömböket. Igen ám, de januárban már nincs egy darab műfenyő sem, szerte e világon, bárhol is néztem. Úgyhogy a tervem megvalósítása decemberre csúszott, talán akkor majd tudok venni egy műfenyőt.
Tehát, jövőre, azaz már idén, műfenyőnk lesz, ha a fene-fenét eszik is, mert elegem van az amorf alakú fákból, és amúgy is mostanság sokat beszélünk a környezet megóvásáról, tehát így több legyet ütök egy csapásra.

Karácsony utáni mérlegelés

Akik érdeklődnek a blogom iránt, azok tudják, hogy tavaly nyáron óriási projektbe kezdtem, még pedig abba, hogy leadom a rajtam felhalmozódott felesleget. Ezen tervem sikerrel zárult, ugyanis a szeptembert, már 11 kilóval könnyebben kezdtem. De ugye, mint tudjuk, nem lekínlódni nehéz a súlyt, hanem megtartani azt. Az igazi nagy próbatételt, tehát a karácsony jelentette. Megmondom őszintén, hogy voltak kilengések (töménytelen mennyiségű karácsonyi süti, majd megkaptam a Kitchen Aidet – amit muszáj volt naponta egyszer kipróbálnom sütés-ügyben, na, tovább nem is részletezem), nem is kicsi kilengések, de amikor éppen nem jött senki, vagy mi nem voltunk sehol, akkor próbáltam figyelni a szénhidrát bevitelre.
Ma reggel volt a mindent elsöprő mérlegelés: és láss csodát, csak fél kiló kúszott fel. Ennek felettébb örülök, mert az elmúlt évek karácsonyi tapasztalataiból kiindulva, én plusz 3 kilóban egyeztem ki magammal. De a fél kiló, minden álmomat felül/alulmúlta, és ettől még inkább motivált vagyok edzés ügyben, úgyhogy ma irány az edzőterem…

Utólag okos az ember…

Ugye azt már említettem, hogy idén, újfent alulmaradtam a mi kis házi fadíszítési versenyünkben. Szomorú, de el kell ismerjem, hogy hót tehetségtelen vagyok fadíszítésben. Megvoltak a gyönyörű díszek, lekopíroztam a díszítési technikát a sógornőmről, de, á, nagyon béna lett a fánk. Katasztrófa. Bazári. Minden rá van hányva és ettől olyan kultikus káosz lett úrrá a fán, hogy szépnek egyáltalában nem nevezném.
A fiam 6 évesen, különbül feldíszítette a fáját. Neki is volt egy saját bejáratú fája a szobájában, amivel indulhattunk volna a fa-szépségversenyen, mert formás is volt és ízlésesen is volt feldíszítve. Hogy kire ütött ez a gyerek? Mert rám nem az tuti, mert én idén rájöttem, hogy nem tudok díszíteni. Amilyen jól megy a rajzolás, és amennyire jól látom magam előtt, ha kell valamit tervezni, ezekhez, annyira béna vagyok. Egyszerűen nem látom magam előtt. Csak a ronda végeredményt, amikor már mindent felaggattam rá. Szóval, nem a díszek voltak tavaly (sem) a hibásak, hanem én. Ennyi. Jövőre biztos, hogy a férjem fogja a fiúnkkal díszíteni, mert engem a közelébe sem szabad engedni a karácsonyfának.

Január

Lementek az ünnepek, vége a készülődéseknek, sütésnek, főzésnek, beindul a január, tervezzük a nyaralást, és elkezdjük várni a jó időt. Legalábbis nálunk mindig ez a menetrend. Várjuk a karácsonyt, készülődünk, sütök-főzök, majd januárra kipukkanok, és 2.-tól várom a tavaszt. Ami mostanság igencsak lassan akaródzik jönni, nehezen tudja elkergetni a meglehetősen hidegre sikerült telet. Ma még felmentünk egy utolsót szánkózni a Normafára, így a téli szünet lezárásaként, ahol én, egy teknőst meghazudtolóan pördültem le a szánkóról, miközben férjem sírva röhögött, ezzel komoly ingyencirkuszt szolgáltatva a többi szánkózónak. Tényleg mókás lehettem, ahogy lefordultam 30 évesen a szánkóról, miközben az nélkülem robogott tovább. Ismeritek a mondást, miszerint a gyerek mosolyáért mindent... Fiam is nevetett és azóta is nevet. Délután pedig csapunk még egy közös programot, elmegyünk moziba. Aztán holnap indul az ovi, a munka, indul az újév, kezdődik minden előröl...