El vagyok fáradva iskola-választás ügyben

Ma délelőtt is egy közeli iskolába látogattunk el nyílt napra. Meg kell, hogy mondjam, hogy borzasztó nehéz egy szülő helyzete, amikor csemetéjének oktatási intézményt választ. Ugyanis az által, hogy iskolát választunk, egyben értékrendet és szociális közeget is választunk a gyerekünknek. Igen ám, de mi van, ha az értékrend és a szociális közeg nem szimpatikus, ám az iskola eredményei kecsegtetőek? Mi van, ha a továbbtanulási arány viszont magas? Na, ilyen esetben mit csinál a szülő? Ebben, a fent említett iskolában, több volt a szülők között a celeb, mint a pórnép, és az egy főre jutó Iphone készülékek aránya is itt volt a legmagasabb. És még nem beszéltem a Burberry és a Louis Vuitton táskák számáról az anyukák kezében, amit képtelen voltam megszámolni a délelőtt folyamán, mert annyi viharzott el előttem. Erről beszélek én, amikor azt írom, hogy az értékrendszerrel volt problémám. Nincs bajom, illetve csak kicsi bajom van a celebekkel, de itt nem azok a celebek jelentek meg, akikkel szívesen járatnám egy osztályba a gyerekemet.
Na, ennyit az iskola-látogatásról, megyek, hagyom leülepedni a látottakat, mert van min töprengenem.

Karácsonyfa vásárlás

Nálunk minden évben hiszti van belőle. Mert az én drága férjemnek, mint mindenről, erről is határozott véleménye van. Nekem meg talán, még az övénél is határozottabb. Legyen magas, plafonig érő, tökéletes formájú, terebélyes, de sehol sem lyukas, sűrű, hogy ne lehessen az ágai közt átlátni, illatos, és persze olcsó. Na ilyet, körülbelül, csak rajzolni lehetne, de nekem pont olyan kell. Műfenyőben biztos lehetne is ilyet kapni, de az mégsem ugyanaz. Általában minden évben együtt megyünk el megvételezni, kivéve azt a pár emlékezetes évet, amik már-már a családi legendáink részét képezik. Történt ugyanis, hogy mikor terhes voltam, a férjem egyedül ment el fát venni, sírás lett a vége. Én sírtam a fa alatt, mert olyan karcsú, nádszál volt szegény. A másik emlékezetes eset, az a tavalyi, amikor elmentünk, kiválasztottunk egy gyönyörű fát, de mivel nem jó autó volt nálunk, ezért másnapra halasztottuk a hazaszállítást. Csakhogy másnap mikor a férjem visszament a csodáért, hűlt helyét találta. Szegény faárusok, szinte minden fájukat elrabolták az éjszaka közepén. Férjem, orvosolandó a problémát, vett egy másik fát. De, hogy az milyen ronda volt!
A sógornőm, viszont hihetetlen nagy spíler a favásárlásban. A világ legcsodásabb, rajzolt formájú fái nekik vannak, minden évben. Én folyton sárgulok, mikor meglátom. Idén ezért megígértettem vele, hogy együtt megyünk fát venni, és a férjemre, csak a fuvaros szerepkört bízzuk.

Szoros barátság a mérleggel

A nyári nagy fogyókúrám óta szoros barátságot kötöttem a mérleggel. Nem is gondoltam volna, hogy lesz valaha az életemnek egy ilyen szakasza, ahol 3 naponta mérem magam. De sajnos 30 fölött rá kellet jönnöm, hogy már nem úgy működnek a dolgok, mint a 2. X tájékán. Mindenre figyelni kell. Vagy legalábbis a három alapelvre: mikor, mennyit, és mit. Ha ezt betartja az ember, és mellette legalább heti kétszer mozog valamit, akkor azért szépen lehet tartani a súlyunkat. De valóban ez egy folyamatos önkontrollal jár és egy folyamatos lemondásról. Valahogy az embernek át kell kódolnia az agyát, hogy déltől nincs szénhidrát evés, vagy ha egy héten egyszer becsúszik egy bűnözés, akkor utána edzés.
Én magam, mindig megmosolyogtam azokat a nőket, akik azt mondták, hogy 3 naponta mérik magukat a mérlegen. És tessék, most én is ezt csinálom. Az egyik jó barátom a mérleg lett. Hova jutottam… De így legalább sikerül tartanom ezt a kellemes közérzetet biztosító súlyomat. Tehát igaz, hogy harmincon túl meg kell ismerkednünk a mérleggel, és használnunk is kell, nem csak a port törölgetni róla havonta egyszer. Főleg így karácsony előtt kell vele sűrűn barátkozni, ugyanis az ünnepek után biztos, hogy lesz mit ledolgozni, ezért érdemes talán már előtte odafigyelni, hogy tényleg csak a karácsonyi kajákat kelljen letornázni.

Homeopátiás gyógyítás őszintén 4. fejezet

Eddigi igencsak megingatható pozitív véleményem a homeopátiás doktorunkról, nagyon megkérdőjeleződött. Eddig is felmerült bennem, hogy talán egy kissé a pénzről szól ez az egész, de ma meg is bizonyosodtam róla. Történt ugyanis, hogy tegnap a férjem vitte a kontrollra, aki szintén taknyos. A doktornő megvizsgálta a fiam, akinél újfent javulást talált, bár azért megjegyezte, hogy van még valami a torkában, látszik, hogy nem gargarizálunk, napi hatszor. Mindent szó szerint betartok, és igenis gargarizálunk napi hatszor, ezt csak mellékesen jegyzem meg. De már ezzel a megjegyzésével beletiport a lelkembe. Ezek után megkérdezte a férjemet, hogy mióta köhög, majd felszólította, hogy üljön be a székbe, megvizsgálja. Egy perces vizsgálat után az asszisztens közölte, hogy 10.000 Ft. Amit nagyon inkorrektnek érzek, ugyanis az első kezelése a fiamnak 23.000 Ft-ba került, és azóta hetente fizetünk neki 8.000 Ft-ot. Emellett nem tudna eltekinteni a férjem torkába való benézés 10.000 Ft-os árától? Nem a gyógyításra esküsznek fel az orvosok? Ha én lennék az ő helyében és kezelnék egy kisfiút nem kevés pénzért és apukája nagyon köhögne, akkor csak úgy embertársi jóindulattól vezérelve, vagy talán csak lojalitásból, néznék bele a szájába, nem a 10.000 Ft reményében. Iszonyúan csalódott vagyok, bár a homeopátia, mint tudomány, hatásosnak tűnik, de ebben az orvosban nagyon megrendült a bizalmam.
Mindenki pénzből él, én tudom, de az orvosi hivatást nem elsősorban a pénz miatt kéne választani. Mert ez, az emberek gyógyításáról kell szóljon, nem elsősorban a meggazdagodásról.

Megvan az égősor

Elkészült az égősor az erkélyen. Egész egyszerűen szavakat sem találok, melyek kifejeznék a szépségét. Hetedhét határból látni a fényüket, mely hihetetlen büszkeséggel tölt el engem. Most kivételesen elégedettnek érzem magam, így, hogy számtalan égősor ékesíti hajlékunkat. És, azt hiszem, most először életemben kijelenthetem, hogy megfelelő az égők mennyisége is. Tehát dekorálás fronton készen vagyok, ezt a rubrikát kipipálhatom, de a menü-összeállításon még mindig tipródom. Az ezernyi receptemből, nem találok egyet sem, ami elég különleges lenne, ahhoz, hogy letaszítsa trónjáról a Jamie Oliver féle Pármai sonkába tekert erdei gombás bélszínt. Mivel ez egy kiadós étel, mind anyagilag, mind gyomorilag, ezért csak egy évben egyszer, szenteste készítem. Erről a hagyományunkról nem tudunk lemondani, mert mindannyian alig várjuk, hogy szenteste legyen, és felkerüljön végre az asztalra ez az ínyencség. Tehát bélszín marad. Előtte persze a férjem isteni halászléje lesz, mert, hogy a halászlé-készítés férfi munka, hisz melyik nő kíváncsi a lábosban főlő halak szemére, melyek gömbölyűen kidülledve egyenesen ránk merednek, érzékeltetvén, hogy milyen szívtelenek is vagyunk, amiért megfőzzük.
Majd levezetésnek házi sütik, bejgli, fatörzs, zserbó… Na, befejezem, mert éhes lettem. A lényeg, hogy kint van az égősor az erkélyen, és szemet gyönyörködtetően világít.

Magyar virtus, azaz, hogyan bokszol egy magyar Amerikában

Megnéztem Madár meccsét a hőn áhított kontinensen, Amerikában. Madár, aki Európában már hatalmas sikereket könyvelhet el a boksz terén, kijutott az Államokba is, így beteljesítve egy álmát, hogy Amerikában boxoljon. Reméljük itthonról, hogy sikerül neki valóra váltani a nagy amerikai álmot, és be tudja írni a boksz történelem könyvébe a nevét. Mert, hogy ez a célja, elismertetni Magyarországot Amerikával. Elképesztő volt hallgatnia meccs alatt, hogy egy ilyen kis országból jött embernek, mint Madárnak ekkora szurkolótábora van Atlantic cityben. Remek érzés volt hallani, ahogy tömegesen üvöltötték a „Ria Ria, Hungaria” kezdetű versikét. Én nem vagyok az a tipikus népnemzeti ember, meg mostanság egy kicsit divat is lett a hazaszeretet, de most abban a pár percben, míg néztem a meccset, engem is elkapott a láz. De jó volna, ha Madárnak sikerülne, és megmutatná, hogy Európában is vannak jó sportolók, mert mi elismerjük az amerikai remek sportkiválóságokat, de fordítva, halvány fogalmuk nincs a hermetikusan elzárt európai sport-elitről. Úgyhogy én azt gondolom, hogy egy ország szurkol Madárnak, hogy sikerüljön neki, amit eltervezett, és megtanítsa az amerikaiaknak, hogy hol van Magyarország, de azt is be kell vallani, hogy a mi Erdei Zsoltunk nagy fában vágta a fejszéjét. Most ugyan megverte a kenyai Onyango-t, de azért ez az álom csak nagyon keveseknek válik valósággá, és ritka, hogy Amerikában is karriert tudjon csinálni egy európai fickó. Amerika hatalmas ország, nyilván több lehetőséggel, de több is a kalandvágyó, magát megmutatni kívánó fiatal. De azért bízzunk Madárban, hátha neki sikerül, ami sokaknak eddig még nem.

Homeopátiás gyógyászat őszintén, 3. fejezet

Férjem annak rendje s módja szerint pénteken kiment a piacra megvételezni a friss gyümölcsöket, meg a kecsketejet, kecskesajtot, ilyesmit. Ugye a következő a felállás: tehéntej, fehér liszt-mentes diéta, reggel egy grapfruit plusz egy narancs kifacsart leve, délután mézes, zabtejes banánturmix, napi 8x gargarizálni salvus vízzel, ugyanezzel a vízzel napi 5x orrspray-ni, homeopátiás orrspray-vel spriccelni 3x, és bogyók szintén 3x. És, ugye ezek mellett, pénteken megkapta az első bioresonantiás kezelését.
Akkor most beszámolok az első pár nap történéseiről. Bioresonantia óta szelel az orra (3 hónapja nem működött így), a banán-turmixot kínkeservesen, de becsülettel letolja, a salvus víznél mindig prüszköl, hogy sós, az orrspray-ket alapjáraton utálja, de rendesen hagyja. A legnagyobb hiszti a narancslével van, amitől öklendezik, mert darabos. Úgy háromnegyed óra alatt sikerült meginni, de megitta, és meg is fogja eztán is. Most kifejlesztettünk egy technikát, hogy átszűrjük a levet, és így működik. Bogyókat szívesen szopogatja. Ja és szívni kell az orrát orrszívóval, amit szintén ki nem állhat, de vasárnap reggel, olyan dolgok távoztak belőle, amit kis híján vésővel kellett eltávolítanom a porszívóból.
Árkörkép: a patikában a homeós bogyókért 5400 Ft-ot fizettem, a homeós fogkrém 880 Ft volt. A zabtej áraknak utánanéztem a neten, mert elég nagy a szórás (440-800-ig bezárólag, minden előfordul), végül a DM-ben vásároltam meg 440 Ft-ért. A kecskesajt kilója 2800 Ft, a gyümölcsök árát nagyjából mindenki tudja, teljes kiőrlésű kenyér fél kiló 370 Ft.
A nagy kérdés részemről mindig az, hogy ugye antibiotikummal ugyanezt elérhetjük, akkor miért kell ez a természetes körítés. A doktornő azzal válaszolt, hogy az antibiotikum csak helyileg kezeli a dolgot, mi pedig most célzottan a probléma gyökerére összpontosítva írtjuk ki a komplett baktérium telepet, ami az évek során lerakódott a gyerekben, ezzel kiküszöbölve, a további visszaesést a betegségbe. Hát, majd meglátjuk…
A tény az, hogy VALÓBAN sokkal jobban van, amit ma reggel a doktornő is megerősített, mert ma voltunk a 2. bioresonantiás kezelésen. Már nincs savó a fülében, és a dobhártyájának is csak az egy-harmada van behúzódva. Tehát, úgy fest, hogy ez a komplex kezelés működik, de ezt csak félve írom le, nehogy elromoljon a helyzet. Egyelőre, tényleg pozitívak a benyomásaim. Pénteken megyünk újabb kontrollra, jövő hétfőn meg a 3. kezelésre.

Juhéj! Megkezdődött a nagytakarítás!

Azaz drága kicsi kacsóimmal neki estem a gigászi feladatnak. Tegnap a konyha volt soron, mert úgy döntöttem, hogy először azokkal a helységekkel kezdek, ahol dekorálni fogok. Mivel amerikai konyhás nappalink van, ezért a konyha kiált az égősorért. (Igaz, hogy nekem minden hely, zúg, sarok kiált az égősorért, tekintve, hogy égősor mániás vagyok.) Mindegy a lényeg, hogy túlvagyok a konyhán és igencsak nyafogok, mert teljesen kimarta a kezemet a vegyszer. Bár ez eltörpül amellett a kellemes érzés mellett, amit a frissen illatozó, tiszta konyhám látványa okoz. És a tetejére, felagattam az égősort is, és így már olyan karácsonyos az egész konyha. Jaj, de szép. Mivel az időjárás keresztbe vágta a számításaim, így a tegnapi ablakpucolás elmaradt. Még az lesz számomra nagy harci feladat, mert van egy 4 m x 3 m-es erkélyajtónk, amit nem kifejezetten szeretek pucolni. De afölött is szépen mutat az égősor… (jó, tudom, tudom, nem vagyok normális égősor ügyben)
Remélem, ma jobb idő lesz és nekikezdhetek az ablakoknak is. Finish-be érkeztünk karácsony ügyben, már látszik a célszalag, már csak egy hónap van hátra, úgyhogy muszáj turbó üzemmódra kapcsolnunk nekünk, nőknek.
És közbe még a homeopátiát is csináljuk, ma megyünk újabb bioresonantiás kezelésre, de mindegy, mert így az égősorokkal már sokkal de sokkal kellemesebb a családi hangulat. Annyira imádom ezt a karácsony előtti időszakot.

Majdnem lopás a DM-ből

Fiammal ma elmentünk a DM-be, beváltottam a pontjaimat és így olcsóbban szereztem be a karácsonyi készülődéshez szükséges tisztító szereket. Holnap ugyanis terveim szerint nekikezdek a már sokat emlegetett nagytakarításnak.
Vásárolunk, vásárolunk és megyünk a pénztárhoz. Majd fizetünk és a rengeteg szatyor között lebámulok a fiamra, akinek észreveszem a kezében, azt a parányi habfürdőt, amit előtte 2 perccel választott ki. Rákérdeztem, hogy az végig a kezében volt-e, majd felelte, hogy igen. De ez a beszélgetés már a DM előtt zajlott le. A kezébe nyomtam egy 1000-t és mondtam neki, hogy menjen oda a pénztáros nénihez és kérjen bocsánatot, amiért véletlenül kisétáltunk a fent nevezett termékkel és fizesse ki. Oda is ment zokszó nélkül, és nagyon ügyesen lebonyolította az utólagos vásárlást. Olyan büszke volt magára, hogy megoldotta ezt az ügyet.
Még a végén örültem is neki, mert így élőben elpróbálhattunk egy ilyen szituációt és megbeszéltük a lopás témakörében felmerülő összes kérdést. Úgyhogy véletlenül ugyan, de eltulajdonítottunk egy tárgyat, amit utána gyorsan kifizettünk. Tanulságos volt. Gondolom ez most pozitív példa volt számára, arról, hogy nem lopunk. Mert az ember sokszor mondja el nekik, de azért egy ilyen szituációban, amikor az ember elé odapottyan egy ilyen lehetőség, hogy észrevétlenül vihet el valamit, akkor azért óhatatlanul elgondolkozik. A kisördög megszólal a fejében. De nálam általában a becsület győz, mert jó érzés becsületesnek lenni. És ez jó példa számára is, legalábbis remélem.

Homeopátiás gyógyászat őszintén, 2. fejezet

Mint megígértem, próbálok nagyon korrekt és őszinte lenni. Voltunk kedden egy homeopátiás orvosnál, aki általános orvos diplomával rendelkezik. Vittük a gyerek leleteit, kérdezgetett minket egy órát, majd nagyon bizonytalankodva felírt bogyókat és kért 5000 Ft-ot. Mikor kijöttünk a rendelőjéből férjemmel egymásra nézve jeleztük, hogy minket nem győzött meg. Csili-vili a rendelő, de bizonytalanság áradt az orvosból. Egy dolog szólt mellette, az ára. Mert hangsúlyozni szeretném, hogy nem egy drága hely a maga 5000- ével.
Rá két napra, elmentünk egy fül-orr gégész, homeopátiás doktornőhöz. Nagyon felkészülten, szakszerűen megvizsgálta, majd mondta, hogy akkor menjünk át a másik rendelőbe egy kezelésre. Átbaktattunk és a gyerekre felszereltek ezt-azt, hengerelték az arcát, fülébe tettek egy arany pálcát, magyarul bioresonantiás kezelésben részesítették. Kaptunk homeopátiás bogyókat, orr-sprayket, salvus vizet öblögetésnek. Tehéntej és fehér liszt-mentes diétára fogta a fiamat, plusz minden reggel meg kell innia egy narancs és egy grapfruit kifacsart levét, plusz egy banán koktélt. Ezek azt a célt szolgálják, hogy ami az évek során a gyenge felső légúti problémái miatt letapadt, azt totálisan kipucolja, és így „újra épüljön” a gyerek immunrendszere.
Miután megkaptuk a bogyókat, kaptunk keddre egy újabb időpontot. A recepciónál legomboltak rólunk 23000 Ft, de megnyugtattak, hogy a következő kezelések már „csak” 8000 Ft-ba fognak kerülni. A doktornő egyébként nagyon meggyőző volt, és tökéletesen látszott, hogy érti a dolgát.
Szerinte a fiam 4-5 hét alatt meggyógyul. Addig nincs úszás, mert túl klóros a víz.
Aznap délután, az első kezelés után 1 órával jelezte a fiam, hogy nem dugul az orra és kap rendesen levegőt. Ez kb. 3 hónapja nem ment, csak szájon át. Kiváltottuk a bogyókat, az első adagot meg is kapta, de erről részletesen nem tudok semmit írni, majd csak pár nap múlva. Megvásároltuk a bio-miskulanciákat (zabtej, teljes kiőrlésű kenyér, kecskesajt). Ja, és 10 napig nem tud oviba menni, mert napi 6-7 szer kell kezelnem. Folyt. köv.

Homeopátiás gyógyászat őszintén, 1. fejezet

A karácsonyi készülődés mellett, más is kitölti az időnket. Ugyanis a fiam már régóta küzd orrmandula-gyulladással, ami mára elérte azt a szintet, hogy sztenderden taknyos. Voltunk fül-orr gégésznél, aki szerint jövő nyárig ki kell venni az orrmanduláját. Én becsület szavamra, nem vagyok egy bio-ember, de valahogy ódzkodom a műtéttől, a következő dolog miatt: 4 éves koromban eltávolították az orrmandulámat, ami után kínlódtam, (és velem együtt az egész családom), egy teljes hétig. Na, ennek én nem akarom kitenni a fiamat. Meg nem tetszik, hogy morfiumot adnak neki, aztán elaltatják, stb… Nyilván, ha a fül-orr gégész azt mondja, hogy muszáj, mert az egészsége rovására megy, akkor meghozom ezt a döntést, de addig küzdök az orrmandulájáért. És nagyon-nagyon kíváncsi leszek, hogy homeopátiával hová jutunk. Ugyanis kerestem egy homeopátiás orvost. És azt találtam ki, hogy mindig beszámolok a kezelésről és a fiam állapotáról, mert magam is nagyon kíváncsi vagyok a végeredményre, és bízom benne, hogy sikerül engem (szkeptikust) meggyőznie, és talán az írásaim által másokat is. Próbálok nagyon hiteles lenni és mindent részletesen leírni részletesen.

Szülinapi bejegyzés

Semmi nagy dologra nem kell gondolni, csak ez lesz a 100. bejegyzésem, így gondoltam, ezért csapok magamban egy kis murit. Tök jó, hogy van ez a blog. Azt ugyan nem tudom, hogy hányan olvassák, vagy, hogy rajtam kívül okoz-e örömöt ez valakinek, de nekem ez jó. A szüleim szerint mindig is rengeteget beszéltem, soha egy pillanatra nem állt be a szám. Ergó folyton gondolkozom, így aztán az évek során jó sok gondolat gyűlt össze a fejemben, amit most, ily módon kiadhatok magamból. És talán a szélsőséges személyiségemnek köszönhetően mindenről van véleményem, ami időnként idegesítő, de nem unalmas. Férjem szerint mellettem nem lehet unatkozni, mert nincs rá idő. Sőt már sokszor sírva könyörög, hogy csak egy 5 percre maradjak csöndben (mintha az apámat hallanám). Persze nem tudok, mert akkor magamban maradnak a gondolataim, és az őrület lenne rám nézve. Ezt a nagyszájúságot, az én egyszülött fiam is örökölte, úgyhogy ketten vagyunk a családban, akik folyton beszélnek, és gyakran veszekszenek, hogy ki maradjon csendben.
A lényeg, hogy így, hogy van blogom, ha csendben is kell maradnom néha, itt akkor is mindig írogathatok, és megoszthatom a töméntelen gondolatomat másokkal. Boldog szülinapot Hinta-palinta!

Karácsonyi különszám

Vettem az újságárusnál egy női magazint, és azon belül is egy karácsonyi különszámot. Hisz, mint már írtam megszállottja vagyok a karácsonynak és a készülődésnek. Ezt az ünnepi számot mindig megveszem, hátha találok benne valami klassz ötletet. Tavaly szuper dolgok voltak benne. De idén, határozottan letaglózott több része is a magazinnak. Volt benne egy cikk, melyben azt ecsetelik, hogy nem is kell készülni a karácsonyra, mert anélkül is el lehet tölteni boldogan az ünnepet, akár egy bolognai spagetti is lehet karácsonyi kaja. Aha. Az én véleményem a témában a következő. Ha nem készülünk karácsonyra, mert pont ugyanazt a kaját tálaljuk fel, mint egy közönséges szombaton, akkor mi a különbség a hétköznap és az ünnep között? Igen, tudom, hogy fáradtságos munka a karácsonyi előkészület, jómagam is nagytakarítok, dekorálok, egy 4 fogásos vacsorát főzök és 4-5 féle süteményt sütök, de megéri, mert ettől ünnep az ünnep. És egy évben egyszer van ilyen nagy ünnep, talán csak kibírjuk azt a pár nap készülődést előtte. Az egész cikkben az háborított fel, hogy ez a világ amúgy is a lustaság felé tereli az embereket, de vannak bizonyos értékek, amiket meg kéne tartani, és ezeknek a magazinoknak, ezeket az értékeket kéne a fiatalokba sulykolni, nem pedig a lustaságra ösztökélni. Ezek fontos családi események, amikor mindenki megpihen az év végén, együtt vagyunk, jókat eszünk és iszunk. Persze, fárasztó az egész év, de anyáink idejében is fárasztó volt, de eszükbe nem jutott volna megrendelni egy étteremből egy karácsonyi menüt. Miért akarunk minden munkát megúszni? Miért nem akarjuk a gyerekeinknek átadni, azokat a szép pillanatokat, amit egy csodás, együtt eltöltött karácsony este ad, amihez igenis hozzá tartozik a házi kaja, nem pedig a lefagyasztott, amit meglepő módon, szintén ez az újság javasolt. Te jó ég! Hová jutunk így, mirelitt kaja karácsonykor? Még hétköznap sem, nemhogy olyankor. Muszáj erőfeszítéseket tennünk, bizonyos dolgokért, hogy továbbvigyünk értékeket, és ezeket mi, anyák, nők tudjuk megtenni. Rajtunk a világ szeme...

Utcai dekorációs verseny

Nagyon-nagyon, de nagyon gyorsan el kell kezdenem dekorálni a lakást, ugyanis tegnap gyanútlanul kibámultam az ablakon, és szégyen-szemre egy csodaszép égősor gúnyolódva világított a szemembe, ezzel jelezve, hogy megelőztek. Pedig mindig mi vagyunk az elsők az utcánkban, akiknek teljes pompában, fényárban úszik a lakásuk már novemberben, de idén valaki beelőzött. Pedig mindig olyan büszke vagyok, amikor az utcán még jócskán advent előtt megállítanak, és elismerően dicsérik a szép, páratlan világításunkat.
Muszáj nekiesnem a nagytakarításnak, mert anélkül nem tudok dekorálni, anélkül pedig csúnyán le fogok maradni az utcai versenyben. De attól félek, hogy nálam már egy kicsit kórossá kezd válni a vágy arra, hogy minél több égő világítson a lakásban, az erkélyen és a fán együtt véve. Ma ugyanis sikerült a férjemet újfent rábeszélnem még 360 égő megvásárlására, így pedig összesen már 720 égő fog mosolyogni ránk a karácsonyfánkról. De ez csak a karácsonyfánk lesz, mert ezenkívül világít még a lakásban ugyanennyi és az erkélyen 200. Úgyhogy szerintem minket még az űrből is látnak. De mit csináljak, ha imádom az égőket, a csodaszép díszkivilágításokat, meg a gyertyákat.
Mindegy, első már nem lehetek, de a legszebb még lehet a világításunk, úgyhogy most arra hajtok. Megyek is, megnézem, hogy minden égősor rendeltetés-szerűen működik-e, mert nem akarok úgy járni, mint 3 éve, amikor is pont a legfontosabb pillanatban, szenteste romlott el a fán lévő összes izzó. Hát, én úgy ki voltam borulva, hogy az nem igaz!

Lehetetlen színű karácsonyfa gömbök

Mint azt már májusban megírtam, idén pompás új díszek lesznek a karácsonyfánkon. Igen ám, de tegnap a barátnőmmel megkezdtük karácsonyi körutunkat (Ikea-rettentő volt, Kika-remek volt) és a dühtől szikrákat szórva konstatáltam a Kikában, hogy sikerült azt az egy féle színt kiválasztanom januárban, amihez nem megy semmi más szín. Pedig, ha valahol, akkor a Kikában rengeteg féle színű karácsonyfa dísz van. Egyszerűen megdöbbentem a széles választéktól, csak éppen az enyémekhez illőt nem találtam. Emlékeim szerint bronz színű díszeink vannak, de mikor hazajöttem akkor inkább narancssárgának láttam őket. Narancssárga. Hú, nem tudom, hogy sikerült ezt a színt kiválasztani. A gond csak az, hogy amennyi dísszel most rendelkezünk, az nem elég a mi, plafonig érő fánkra. Ergó, kell még venni hozzá. Most azt szültem meg, hogy talán a lila jó lenne mellé. Kitaláltam, hogy holnap egy doboz dísszel felszerelkezve, elmegyek újfent a Kikába, és ott élőben, a helyszínen, összenézem a színeket, és úgy veszem meg a narancssárgához legjobban illő gömböket. Hú, micsoda problémáim vannak. De ezekkel szívesen foglalkozom, mert a nagytakarítás gondolatát, jó mélyre elástam a fejem egy apró zugába, és majd jövő héten veszem csak elő, amikor már nagyon muszáj lesz. Addig maradnak a díszes-gondolatok, meg a szentestei vacsora menü-gondolatok. Az mennyivel kellemesebb, nem igaz...?

Napsugaras gondolatok

Ma reggel a férjem vitte a fiunkat oviba, így van időm pizsamában ücsörögni, kávézgatni és gondolkodni. Csak egy dolog árnyékolja be (ill. nem árnyékolja) ezeket a lopott másodperceket, méghozzá a szemembe tűző nap. Fel nem foghatom ezt a fajta komoly változásokon átment időjárást. Nem is tudom magam igazán felpörgetni a karácsonyra, mert még a télikabátomat sem kellett elővennem a szekrényből. Ettől az enyhe időtől, mindig olyan kurtán-furcsán rövidre sikeredik a karácsonyi készülődés, mert nem kap el a tevékenység láza. Pedig naptár szerint igazán időszerű volna, de mégis az érzés még nem járta át az agyam. Bár ma teszünk egy kísérletet, mert a barátnőmmel elmegyünk az Ikeába, körülszimatolni karácsonyfadísz-ügyben. Meglátjuk, mire jutunk.
Egy biztos, hogy ez a meglehetősen furcsa téli időjárás, teljesen összekavarja az ember bioritmusát. De erről már nyáron is írtam. Valahogy megszűntek az évszakok, az egész év egy teljes évszakká mosódott össze, egy közepesen enyhe, de igen csapadékos idővel. Nem mintha nem szeretném a napsütést, na de novemberben, már annyira nem erre vágyom, hanem arra a kellemes csípős hidegre, ami kipirosítja az orrunkat, és amely által végleg ráhangolódunk a közelgő ünnepekre.

Ízutazás az Olimpiában

Hosszas szervezés, tervezés, megbeszélés, telefonálás, és lemondás után végre eljutottunk az Olimpiába. Mivel már sokat hallottunk róla, nagyon vártuk az első nagy „találkozást”. Négyen, a gasztronómiai élményre kiélesített ízlelőbimbókkal, és óriási reményekkel, beültünk a helyre. Külsőleg takaros, belsőleg, családias, ízléses, minimálisan díszített apró étteremről van szó. Aki nem tudná, annak leírom, hogy egy itthon újszerű éttermi vonulatot képvisel, mert nélkülözi az étlapot, és az egyéni választás lehetőségét. Ellenben van egy tábla, melyen fel van tüntetve, az aznap a piacon frissen beszerzett alapanyagok listája, illetve némi kiskapuként a választás lehetőségét biztosítandó, 3., 4., 5., 6., vagy annál több fogás a hozzá tartozó árakkal. Tehát, ebben az étteremben csak a fogás számát tudja a delikvens kiválasztani. Amint ezt megtettük, kaptunk egy kedves kérdést, hogy rendelkezünk-e némi ételallergiával, vagy esetleg van-e olyan étel, amelyet csípőből elutasítunk. De innentől kezdetét vette egy olyan fajta gasztronómiai hullámvasút, amelyen zavart, hogy nem én irányítok. (Úgyhogy, aki nem szereti kiadni az irányítást a kezéből, az 3 nyugtatóval felszerelkezve érkezzen a helyre.) Lényegében úgy ültünk ott, mintha egy vendégségben lennénk, ahol nem tudod, mit kapsz, de mindennek örülnöd kell. Minden fogáshoz külön bor dukált, az ásványvizet kérés nélkül szolgálták fel, és a pincér igen karizmatikus személyisége lévén, nem igen tűrt ellenvetést. De az látszott a pincéreken, hogy azt, amit, csinálnak, szívvel-lélekkel csinálják, és a hely minden apró részletének tökéletességéről meg vannak győződve. Ambivalensek az érzéseim az estével kapcsolatban, mert azt nem mondhatom, hogy nem voltak jók a felszolgált ételek, meg azt sem, hogy a pincérek ne tették volna a dolgukat, mégis összességében nem voltam teljesen elégedett. Kicsit az volt az érzésem, hogy a pincérek, maguk magasztalják a helyet, meg sem várva, hogy a vendég tegye ezt meg. Fordított volt a leosztás, és nekem kellett megtisztelve éreznem magam, hogy ott lehetek. De, összességében az étel finom volt, de nélkülözte azt az extrát, amit egyik kedvenc helyünkön a Bock bisztróban tapasztalunk.

Önértékelési problémák

Tegnap kapcsolgattam a TV-t, és a Megasztáron megállapodtam. Bár az X-Faktor táborát erősítem, de azért végignéztem a konkurenciát is. Ahogy néztem, eszembe jutott egy gondolta, amit gyorsan le is írok. Méghozzá az önbeteljesítő jóslatokról. Van ugyanis egy nő a Megasztár szereplői között, aki folyamatosan fancsali képpel áll a színpadra, fél és önbizalom hiányban szenved, mely nála már meghaladta az egészségügyi határértéket, ezzel átlépve a kártékony zónába. De nem tudom eldönteni, hogy ez egy felvett imázs-e, vagy valóban ilyen mélyen megsemmisültnek érzi magát. De amennyiben ez utóbbi az igaz, akkor hogyan várja el az emberektől, hogy befogadják az ő produkcióját, ha saját maga sem hisz benne. Csak úgy tudunk sikereket elérni, ha elhisszük, hogy képesek vagyunk azok megvalósítására. Ha nem, akkor megette a csuda. Soha nem érjük el a várva várt célt.
Ez a sanyarú a sorsom feeling, nem tudom, kinek jön be, de nekem abszolút nem hiteles. Ugyanis, ha valaki rosszul érzi magát a bőrében, akkor általában kűzd, hogy ez a közvélemény számára láthatatlan maradjon. Tehát számomra némileg visszás, ez a depresszióval átitatott Byron-os spleen állapot. Ezt az állapotot otthon a négy fal között kell művelni, nem a színpadon. Nem tudom elfogadni, ha egy ember nem akar tudatosan változtatni a rossz kedélyállapotán és a negatív kisugárzásán, mindezt úgy, hogy a zsűri hétről hétre erősíteni próbálja a dicséreteivel az önbizalmát. Teljesen hatástalanul, mert a nő továbbra is ott áll, egy mosoly nélkül a színpadon, mint akinek az élet is fáj.

Megkezdődött a karácsonyi készülődés

Megnéztem a naptáram, és rémülten vettem észre, hogy már november 12.-ét írunk. Úgyhogy villámgyorsan elkezdtem pörgetni az agyam a karácsony előtti teendőimen. Például, hogy, mint minden évben, most is ellátogatok az Ikeába. (Még mindig reménykedem, hogy egyszer visszahozzák a régi, jó minőségű, igényes díszeket és égősorokat, mert a mostani fekete-fehér-piros design, nekem nem jön be.) Tehát, Ikea, majd be szoktam nézni a Kikába, és végül, de nem utolsó sorban bemegyek a Metro-ba. A Metro-ban lehet a legjobb karácsonyfaizzókat kapni. Vagyis, biztos van máshol is ahol jót lehet kapni, de a Metro-ban az ára is elfogadható, és nekünk már évek óta kiválóan állja a sarat. Na, ha ezekkel a körökkel megvagyok, akkor nekikezdek a nagytakarításnak, aztán a dekorálásnak. Mert nálunk már ideje korán fényben úszik az egész lakás, történetesen már november végétől 2 km-ről jól lehet látni a lakásunkat. És a fizikai készülődések mellett, a szívemet, és a családom szívét is ünnepi díszbe öltöztetem, mert ez a kedvenc ünnepem. Imádom a hangulatát, a szépen feldíszített lakás pompáját, az isteni sütiket, amit minden héten sütünk a fiammal, a karácsonyi menü izgalmát, az illóolajok illatát, és a karácsonyfa pazar látványát. És idén ne feledkezzünk meg a vadi új bronz színű karácsonyfa-díszeinkről, amiket most fogunk felavatni. Juj, de várom már a karácsonyt! Már csak 6 hét van hátra.

Boldogság? Boldogság.

Sokat beszélgetünk mostanában a barátnőmmel a boldogságról. Vajon, mi az, meg lehet-e fogalmazni, mert mint minden, ami nem kézzelfogható, az illékony, és képlékeny, ezáltal nehéz megfogni a lényegét. De ma történt valami, ami által meg tudtam fogalmazni, vagy csak pusztán, éreztem a mikéntjét.
Elmentem vérvételre, és mivel ájulós típus vagyok, a nővér, a figyelmem elterelendő, beszélt hozzám. Kérdezte, hogy mit csinálok az életben, erre válaszoltam, hogy rajzolok, gyereket nevelek, férjet látok el. Erre ő megkérdezte, hogy „Kell ennél több?”. És tényleg kell-e ennél több, hogy imádom a fiam, a férjembe a mai napig szerelmes vagyok és azt csinálom, amit imádok. Nem, ez pont elég, és én most elmondhatom magamról, hogy egy boldog ember vagyok. Nyilván, mint mindenhol, nálunk is vannak hullámvölgyek, meg feszültségek, de azok eltörpülnek az egész napos jó érzésemtől, hogy én szeretem az életem, és nagyon jól érzem magam benne. Nem volt ez mindig így, hosszú munka volt eljutni idáig és azt hiszem ehhez az is kellett, hogy 30 éves legyek és sokat gondolkozzam az élet dolgain.

Egy tartalmas szabadnap

A fiam taknyos, így itthon maradt velem. Délelőtt elkirándultunk a Margit-szigetre, ahol voltunk játszótéren, megnéztük az állatokat, lementünk a Duna-partra kavicsokat dobálni. És nem akarok nagyon szentimentálisnak tűnni (bár valójában az vagyok), de annyira jó volt vele lenni és csak rá figyelni. Mert a napok egymásutánjában, olyan gyakran távol kerülünk egymástól lelkileg, hisz visz az élet magával és nincs idő megállni, lassítani és csak bolyongani kézen fogva. Az apró, bár számára fontos kérdések megválaszolására volt ma idő, volt időm lelassulni az ő tempójához, és olyan nagyon sokat adott nekem ez a délelőtt. Imádom a fiamat, ez természetes, de vannak napok, amikor szeretek ezeken elgondolkodni, és megfogalmazni azt, hogy nagyon szeretem a társaságát, és nagyon szeretek vele lenni. Olyan jó volt, hogy ma nem ment oviba és egy kicsit mind a ketten feltöltődtünk, attól, hogy tényleg kizártam minden más gondolatot a fejemből, csak őt és a vele kapcsolatos dolgokat engedtem be a tudatomba. És ahogy telnek, múlnak a napok és ő évről évre idősödik, úgy emelkedik a minősége is az együtt töltött időnek. Remélem ez még sokáig így is marad, mert őszintén szólva, azért egy kicsit tartok a kamaszkortól, amikor már mások által is befolyásolt személy lesz, amire pedig vajmi kevés ráhatásom lesz.
De nem szaladok ennyire előre, iszonyú jó napot töltöttünk el együtt. És csak ez számít.

Még mindig van gondolatom a Joy napról...

Van ugye a Joy akció, és tegnap észrevettem, hogy van Enjoy akció is. Mivel az idei Joy-akcióban a Douglas szerepelt, a Marionnaud gondolt egyet és kitalálta az Enjoy akciót. És ráadásul, míg a Joy akció 20 %-os árengedményt ad, addig az Enjoy akción 22 %-ot spórolhattunk. Nem ismerem ezeknek az akcióknak a hátterét, de fura, hogy ha nincsenek bent egy akciós kuponfüzetben, akkor csinálnak helyette egy másik akciót. Akkor miért nem kérvényezik a bekerülést a magazinok által meghirdetett kuponfüzetbe?
De ezt a sémát, nem csak a parfümériáknál láttam, mert a Tezenis is csak szombaton, 1500 Ft-ért adott minden melltartót. Gondolom, hogy ezzel elhappolta a melltartó vásárlók többségét, a Women sercet-től, ahol 30 %-al lehetett olcsóbban vásárolni a kuponokkal. De számtalan bolt csinált soron kívüli akciót, felvéve ezzel az árversenyt a kuponos boltokkal. De akkor mi értelme a kupon akcióknak? Bár, ha ezzel árversenyt indítanak el, az nekünk vásárlóknak kedvez, csak nem értem ezt a felhajtást az egész akció körül.
Végülis mindegy, hogy milyen akciónak hívjuk, mert manapság már tényleg sok lehetőség van az olcsóbb vásárlásra, mert az Allée, Aréna bevásárlóközpontnak is van havi egy akciós napja, és, ha szemfülesek vagyunk, akkor az újságok által meghirdetett akciókban is pazarul vásárolhatunk. A baj csak ott kezdődik, hogy Magyarországon kicsi az árukészlet, így ha valamit előre kinézünk és megvárjuk az akciót, akkor fennáll a veszélye, hogy nem lesz már az adott portékából. Ha viszont nem előre kinézett darabokért megyünk a boltba az akció alkalmával, akkor biztos, hogy többet költünk, mert lélektanilag hatást gyakorolnak ránk a leárazott darabok, így olyanokat is megveszünk, amire talán előtte nem is gondoltunk volna, vagy tán nincs is szükségünk. Ilyenek vagyunk mi nők…

Túlvagyunk a Joy-lázon is

Most nem rendeztem túl nagy bevásárlást, mert férjemmel van egy egyességünk, hogy karácsony előtt egy hónappal már nem veszünk magunknak semmit. Vettem azonban egy arckrémet, amit mindig használok, meg egy szempillaspirált. Mivel abból nem találtam még meg álmaim darabját, ezért próbálkozom. Volt már Lancome, Dior, Maybelline, Astor, Loreal, Nivea, Clinique, szóval szerintem én már minden márkát végig próbáltam. Most a Joy-akcióban is ki akartam próbálni valamilyen típust. Bementem hát a Douglas-ba, ahol a szívem megállt az árak láttán. 10.000 Ft volt egy szempillaspirál. Azt hittem, rosszul látok. 2 hónap alatt elfogy, és egyik sem tud többet a másiknál. Nyilván a név kötelez, és nem adhat egy Dior 3000 Ft-ért egy ilyen make-up terméket, na de 10000-ért, az kicsit drága. Úgyhogy ott nem vettem szempillaspirált, hanem leblattyogtam a Marionnaud-ba (ahol éppen Enjoy-akció volt, ami szintén megérne egy bejegyzést…) és vettem egy Pupa szempillaspirált 3000 Ft-ért. Hát ettől sem vagyok elájulva. Megmondom teljesen őszintén, hogy eddig az Avon által forgalmazott szilikon kefés szempillaspirál győzött meg a legjobban. Nem csomósodik, szép fekete, és jó a keféje. És a tetejére 1000 Ft. Ha Pupa kimerül, akkor veszem megint az Avont, az tuti.
Tehát csendben, rendben, lezárult a Joy vásárlási-láz, és most nem volt negatív tapasztalatom a boltok hozzáállásával kapcsolatban, bár nem jártam végig minden egyes kuponos üzletet. De a barátnőm szerdán kinézett egy cipőt magának a Pepe Jeans-ben, és megkérte, hogy tegyék félre a Joy napig. Ők megtették, ami szerintem nagyon nagy piros pont a bolt vezetőségének. Tetszik ez a fajta kompromisszum-kész hozzáállás. Úgyhogy, a Glamour-nappal ellentétben most csak jó tapasztalatokról tudok hírt adni, ami jó érzéssel tölt el, mert nem szeretek én kritizálni, csak hát néha muszáj. De most csupa dicséretet osztottam ki magamban.

Kávézó körkép

Nagy kávé-mániás lévén, szeretek beülni egy-egy jó kávézóba, inni egy latte machiato-t és csevegni egy kellemeset. Ma, életemben először beültem a Frei Tamás nevével fémjelzett Frei Café-ba. (Pontosan nem tudom a jogviszonyokat, hogy az övé, vagy ő üzemelteti, ezért írtam, hogy az ő neve alatt fut.) Szóval, nagyon finom kávét ittam, és nagyon sokféle, fajta kávé közül lehet választani. Engem nagyon meggyőzött. És hihetetlenül olcsó, a többi nagyobb céghez képest. Én egy Costa Ricai kókuszos latte-t ittam 350 Ft-ért!!! Ami a mai kávé-ár-viszonyokban nagyon barátinak (felhasználó barátnak) mondható. Teljesen megdöbbentem ezen az áron, hisz a nagyobb cégeknél, mint Costa, Starbucks a háromszorosáért ihatom meg ugyanezt.. A süteményei is nagyon csábítóan néznek ki, bár azokkal kapcsolatban személyes tapasztalatról sajnos nem tudok beszámolni, de látványra jól néztek ki. Vannak forró csokik is, különböző ízben. Van chilis-vaníliás, narancsos, fűszeres. Egy-egy hideg téli napon biztos, hogy be fogok ugrani a fiammal egy mennyei, lélekmelengető forró csokira.
Tényleg nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek ezt a kávézót, mert mind árban, mind választékban, mind ízben isteni.

Télen nyár, nyáron meg tél?

Ma, csak a naptárból veszem észre, hogy novembert írunk, ugyanis az időjárás nyarat idéz. Mikor felkeltem, legnagyobb megdöbbenésemre, szó szerint hasamra sütött a nap. Bár már éjszaka is éreztem a gyanús jeleket, hogy melegfront közeleg, mert olyan migrénes fejfájásom volt, hogy majdnem kiesett a szemem. Aztán délelőtt kiszabadultunk a szép időben, és azt éreztem, hogy itt a tavasz, (vagy a nyár?). Kicsit összegabalyodtak idén az évszakok. Nyáron szinte fáztunk, és mindenkinek rettegnie kellett, aki nyaralni ment, hogy síanorákot kell elcsomagolnia a fürdőruha helyett, most pedig télen, a síelők fogják törölgetni a könnyes szemüket hó hiányában. Nem mintha bánnám, hogy még nem kell télikabátban flangálni, de meglehetősen furcsa, hogy soha nem az évszaknak megfelelő az időjárás. Karácsonykor meg fürdőruhában ülünk a vacsoraasztalhoz...?

Égősor az erkélyre

Van egy nem túl nagy, de azért mutatós erkélyünk, ugyanis szép a kilátás, és a nappaliban ülve az egész erkélyre rálátunk. A korlát kiválasztását, nagy viták előzték meg, mert jómagam kovácsoltvas korlátot, férjem pedig valami extra high-tech csiri-viri modern korlátot szeretett volna. Végül, mondanom sem kell, hogy diadalmaskodott a női nem és kovácsoltvas erkélykorlátunk lett. Évek óta, minden karácsony előtti készülődéskor konstatálom, hogy milyen gyönyörű lenne, ha végigfutna rajta egy égősor. De még sosem léptem az ügyben, ugyanis az építkezés nagy lendületében, mikor csináltuk a lakásunkat, elfelejtettünk konnektort csináltatni parányi teraszunkra. Tehát, ez egy komoly gátja volt az én nagyravágyó égősoros erkélyes ötletemnek.
A múlt héten azonban döntést hoztam, mivel a barátnőméknél epekedve, az irigységtől sárgulva csodáltam a csillogó villogó világító erkélykorlátjukat. Idén végre lesz égőnk az erkélyen. Férjem gyorsan elszaladt és vett egy 10 méteres égősort, így most már az égősor ott várakozik a polcon, ugyanis konnektorunk még mindig nincs az erkélyen, sőt még a polcon sem, ugyanis azt még meg kéne venni. Bízom benne, hogy a férjem valóban elintézi a konnektor-ügyet, mert most már tényleg csak egy karnyújtásnyira vagyok egy álom beteljesülésétől…
Végül a konnektor-ügy is el lett intézve, mert egy nagyon kedves barátnőm felajánlott egyet saját ezen eszközökkel foglalkozó boltjából. Ez itt a reklám helye: Creomax Kft.

Difer-teszt eredmény

Mivel megígértem, hogy őszintén megírom majd a Difer-teszt eredményét, ezért most beszámolok róla. Először is általánosságban a tesztről: ez egy olyan teszt, amit 5-8 éves gyerekeken végeznek, összesen 3-szor. Így elég nagy a szórás az eredmények között és természetesen nem ugyanazok az elvárások egy 5 évestől, meg egy 8 évestől. A tudás mellett, a hozzáállást, a szociális tevékenységeket, a finom-motorikus mozgást, a befolyásolhatóságot, és a türelmet is mérik. Ezeket leginkább a gyerekek teszt alatti viselkedéséből szűrik le, és pontozzák. A tudást, számolási, oksági, és erkölcsi feladatokkal szűrik. Szerintem vannak nehéz feladatok, ilyen például az az oksági viszony, amit a fiam kapott: „Mindig esik az eső, ha felhő van az égen?” „Ha esik az eső, mindig van felhő az égen?” Véleményem szerint ez egy nehéz kérdés, és elgondolkodtató is egyben. Annak, aki mehet iskolába, annak nagycsoport végére el kell érni a 75 pontot, ez a választóvonal.
De térjünk a fiam eredményére, ők októberben csinálták a tesztet és 77 pontos lett neki, így mehet is iskolába, a fejlesztő óvónő áldását adta rá. Örültem, bár tudtam, hogy nagyjából hányadán állunk, de azért ezeket a pozitív dolgokat jó hallani. Bár mindemellett, azért az is kiderült, hogy nem lesz egy matek-spíler a gyerek, de ez szintén nem volt újdonság számunkra. Tehát, mehet suliba jövőre, de a matek nem lesz az erőssége, ezért most vadul gyakorolunk…

Déli körkép a mekiben

Bokros teendőim közepette, nem volt időm gondoskodni az ebédemről, így beugrottam egy salátára a Mekibe. Szigorúan salátára, hisz évekig tartó meki-imádatomat legyőzendő nem járok oda enni, illetve, ha eszem, akkor csak salátát. Mindegy ez, a történet szempontjából, csak azért érdekes, mert miért kritizálok embereket, ha magam is azt művelem.
Megdöbbentő volt a gyerekek aránya a gyorsétteremben. Tömve volt 12 és 16 év közötti gyerekekkel, akik falták a hamburgert. Mennyi zsebpénzt kapnak a mai gyerekek? Nem a 16 évesekre gondolok, hanem azokra a 10 év forma kisfiúkra, akiknek otthon lenne a helyük, nem pedig a Mekiben. Persze biztos van olyan, hogy nincs mit enni otthon és akkor kézenfekvő a meki, de ezt rutinszerűen űzni, az már nagyon romboló tud lenni.
A második észrevételem, hogy a következő fogyasztó a kisgyerek és anyukájuk. De ezek az anyukák, igen csak kövérek voltak és csemetéik is már jól felhíztak. De, ha valaki amúgy is dundi, miért eszik akkor meki kaját? Mert én is tudom, hogy mit jelen elhízni, mert a terhesség alatt jómagam is felszedtem 35 kilót, de a gyerek 4 hónapos korára csodálatosan lekúszott a felesleg. És most nyáron is letornáztam a sport elhanyagolásából származó 10 kilós feleslegemet. Tehát, értem, hogy jó enni, de egy nőnek egy bizonyos életkor felett, sajnos figyelnie kell arra, hogy mit, mennyit és mikor eszik. Pláne, ha gyereke is van, akkor őrá is kell figyelni, hogy mit, mennyit és mikor eszik. És ráadásul azt is, hogy lehetőleg egészségeset egyen.

Egy újabb vásárlási láz

Figyelem, hétvégén Joy-napok! Nem tudom, lehet-e még kapni az újságot a standokon, de akinek még nincs gyorsan szerezzen be egy példányt. Bár az egy hónappal ezelőtti Glamour-napokon megfogadtam, hogy engem ezek a kupon-akciók többé nem érdekelnek, de most mégis éreztem a gyomromban azt a bizsergető érzést, amikor megvettem az újságot. Ilyenkor mindig egy vad kíváncsiság tör rám, hogy vajon milyen kuponokat tartalmaz az újság. Főleg, így novemberben, amikor már lehet a karácsonyra is gondolni és előre vásárolni szeretteinknek, akár 30%-al olcsóbban. (Bár zárójelben jegyzem meg, hogy csekély azon boltok száma, ahol ekkora kedvezményt adnának.) Én, pénteken, újfent teszek egy próbát, és elmegyek a Mammutba, mert fogytán az arckrémem, meg a szempillaspirálom és, ha már ott vagyok a kuponjaimmal együtt, akkor megnézem, hogy miket tudnék előre megvásárolni a szeretet ünnepére. Remélem jobb tapasztalataim lesznek, mint a Glamour-napoknál, mert, ha nem, akkor itt szent ígéretet teszek, hogy többé nem dőlök be az ilyen fajta marketing fogásnak. Egyébként ez egy érdekes kérdést vet fel, mondván, hogy vajon miért olyan vonzó az akció. Mert, ha valamihez ajándékot adnak, vagy netán a dobozon díszeleg egy óriási narancssárga matrica, mely az árleszállítást hirdeti, akkor, ha kell, ha nem, megvesszük a terméket. És még a tetejére boldogok is vagyunk, hogy milyen olcsón jutottunk hozzá, pedig valójában ráfizettünk, hisz egy olyan dolgot vettünk le a polcról, amit amúgy nem vásároltunk volna meg. Ez a téma, ennél a pár sornál többet érdemelne, de az okfejtéshez valószínűleg egy pszichológus segítségét is ki kellene kérni, aki mélyebben bele tudna ásni ebbe a 21. századi problémába, nevezetesen a vásárlási kényszerbe, vagy ha úgy tetszik vásárlási lázba. De addig is, marad a kupon-akció, mely most hétvégén lesz, péntektől vasárnapig.

Parkolás Mátyásért cserébe

(Kis magyarázat a címért: fiam az 1000 Ft-os bankjegyünket Mátyásosnak hívja.) És most kezdődik a sztori:
Tegnap jött a férjem haza külföldről, és mi természetesen a fiammal úgy döntöttünk, hogy kimegyünk érte a reptérre. Mivel régebbi tapasztalataimból számítottam a magas parkolási díjra, ezért felszerelkeztem egy rakás aprópénzzel. Leparkoltunk a 2A előtt, miközben a fiam már teljes extázisban lógott ki az autó ablakából, hogy jól lássa a felszálló gépeket. Ha egyedül megyek valaki elé a reptérre, akkor megvárom az autóban az illetőt, hogy ne kelljen kifizetni a parkolást, de tegnap a fiam csillogó szemétől elvarázsolva, megkerestük a parkoló automatát. Legnagyobb meghökkenésemre 960 Ft volt egy órányi szabadtéri parkolás. 5-30 percig, elég aránytalanul, 710 Ft kellett kicsengetni a fiam boldogságáért. Persze kifizettem, és bementünk a terminálra, hogy láthassa, amint az apja kijön a folyosón, de én magamban puffogtam. Egész egyszerűen máig nem fér a fejembe, hogy Ferihegyen miért kell egy óráért közel 1000 Ft-ot, azaz egy Mátyás királyost fizetni, ha parkolni szeretnénk. Még a legpuccosabb belvárosi kerületekben is 460 Ft-ért, a szállodákban, ahol köztudottan drága a parkolás, ott is "csak" 600 Ft-ért mérnek egy óra parkolást. Akkor a reptéren miért ilyen eszeveszett drága? Mi ebben a lényeg? Egész egyszerűen nem értem! Valaki magyarázza meg nekem...