Sport mindenáron?

Az én válaszom: rémálom. Rémálom, de kötelező rémálom. Sokan vaskalaposnak mondanak, de az úszás nekem az a kategória, amiből nem engedek. Hisz muszáj valamit sportolnia a gyereknek, és az úszás a legjobb módja, hogy minden izma egyaránt fejlődjön. Ez nem holmi hirdetés akar lenni, vagy netán kampány az úszás mellett, csak nekem ez a véleményem róla. N. gyereke és az én gyerekem egy úszóedzőhöz jár. Csak, hogy míg N. gyereke imádja az úszást, az enyém utálja. Komolyan drámai és egyben leírhatatlan a különbség a kettőjük hozzáállásában. Az én csemetém minden reggel cirkuszol, mikor menni kell, N.-ék örömmel érkeznek és lányuk szinte berepül a vízbe. Mindent megcsinál és napsugarakat hoz az uszodába a széles mosolya.
Az én gyerekem csak ordítást hoz az uszodába és hatalmas viharfelhőket. Pedig ügyes, de nem szereti az egészet. De ha most beadom a derekam és engedem, hogy abba hagyja, akkor feljogosítva érezheti magát, hogy innentől bármit befejezhet idő előtt, ami nem neki tetsző. Pedig megmondom őszintén, szívem szerint már rég megengedném, hogy hagyja abba, csak az eszem tudja, hogy nem szabad. De vajon hol húzódik az a bizonyos vékony határ, amikor még építő a kitartás, és nem romboló? Mikortól kezdem a gyerekemet megnyomorítani, mert egy olyan dolgot csináltatok vele, amit történetesen utál? Abban reménykedem titkon, hogy, ha úszik, akkor csinos kis pasas lesz belőle idővel, akinek az izmain látszik, hogy kemény edzések állnak mögötte. Na, akkor, egyszer, azért remélem, hogy hálás lesz nekem, amiért kitartóak voltunk. Hú, de addig még rengeteg edzés és kemény munka áll előttünk.