Még mindig diéta

Vajon mi nők tényleg csak a tökéletes, nagykönyv szerinti 90-60-90-es arányokkal lennénk megelégedve? Csak nádszál vékonyan, bomba alakkal éreznénk magunkat jól a bőrünkben? És ezt a gondolatot mi táplálja belénk? Talán a társadalom, a média, férjeink, vagy netán jóakaróink?
Miért nem lehet boldogan élni egy kis súlyfelesleggel? Nem sokra gondolok, csak arra a bizonyos 5 kilóra, ami a terhesség során rajtunk maradt. Tényleg olyan nagy probléma ez, hogy képesek vagyunk megmételyezni a mindennapjainkat?
Azon is tűnődtem, hogy a minden mindennel összefügg alapon, a lélek is összefügg a testtel. Lehet, hogy belső diszharmóniánkat akarjuk a tökéletes alakkal ellensúlyozni?
Sokkal egyszerűbb lenne egy olyan világban élni, ahol mindenki úgy jó, ahogy van. Igen, tudom, hogy szentimentális vagyok, de talán jó lenne a sportra, mint egészség megőrzésre, és nem, mint kínzóeszközre gondolni, mely segít anorexiás egérre válni.
Vicces, hogy mostanában mindenki megtalál ezzel a témával. Ma egy barátnőmmel beszélgettem, aki történetesen két gyerekszülés után komolyan mondom, hogy olyan, mint iskolás korunkban, és még is azon panaszkodik, hogy a combja, meg a hasa, meg a feneke… És megértem, mert mindenkiben van egy saját kép magáról, de könyörgöm, nem 16 évesek vagyunk, hanem a duplája, és itt jön a felelőssége a médiának. Talán, ha nem a tűbe fűzhető modelleket reklámoznák folyton, ha az idei trendi fürdőruhák nem 15 éves fiatal lányokon domborodnának 36-os méretben. Talán minket sem taszítanának a teljes apátiába a fehérnemű bolt próbafülkéjében, amikor rájövünk, hogy szép a kiválasztott darab, de nem úgy áll, ahogy azt az újságban, vagy a reklámban láttuk.
Tényleg ez minden, ami fontos egy nőből? A teste?
Én amondó vagyok, hogy a belső harmónia a legfontosabb. Ha valaki 50, 100, netán 120 kilósan érezi jól magát a bőrében, teljesen mindegy. Mindenki a maga mércéje szerint fogyózzon vagy egyen, a lényeg, hogy neki és a férjének öröme leljen a testében.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése