Focimez

Fiam, a drága, elég két-ballábas focista. Nem is érdekli ez a sportág, apuka nagy bánatára. Illetve egész eddig nem érdekelte. Történt ugyanis, hogy messzi távolból, nagy focinemzet országból érkeztek hozzánk rokonok. Ilyen országból érkező emberek, mivel is kedveskedhetnének egy fiúnak, mint névre szóló focimezekkel. Amint megkapta magára öltötte őket, majd még az esti lefekvéskor is azon alkudozott, hogy szeretne abban aludni. Persze maradt a pizsama, mez helyett.
Reggel abban ment oviba, sőt odáig merészkedett, hogy a 10 fokban a mez rövidgatyáját is fel akarta venni, hisz úgy az igazi. Mivel nem akarom mandulagyulladással itthon ápolni, ezt kategorikusan elutasítottam. Oviba beérve, természetesen bővítette a rövidnadrággal is a rajta lévő mez-repertoárt.
Mindegy, most nagyon boldog és hirtelen egyik percről a másikra megszerette a focit, apuka nagy örömére.
Az egészben csak az a vicces, hogy milyen hirtelen meg tudnak kedvelni valamit, amit előtte olyan vehemensen elutasítottak. Illetve, milyen helyesek, hogy ennyire befolyásolhatóak és mennyire rugalmas még a személyiségük. Alkalmazkodnak az adott élethelyzethez illetve szituációkhoz.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése