Blablabla...

Én nem tudom, ki, hogy van vele, de az én fiam rengeteget beszél. Azt persze nem tudom, hogy mihez képest mondom, hogy rengeteget, de, hogy az én ingerküszöbömnek néha sok, az tuti. A minap azzal fogadott az óvó néni, hogy a fiam egész álló nap csak beszél és kérdez. Jónak mondja. Ezt mi is tapasztaljuk a férjemmel nap, mint nap.

A reggel 6 órás ébredésétől az este 8 órás fekvéséig egy pillanatra nem képes csendben maradni. Csicsereg, mint egy madár. És mindent megkérdez lépten-nyomon. Erre nem akarok példát írni, mert tuti minden kisgyerekes anyukának van egy tucatnyi, a gyerekétől származó aranyköpése. De néha, olyan észveszejtő dolgokat tud kérdezni, hogy minden szál hajam az égnek áll.

Estére egy komoly adatbázis van a fejemben, és alig várom, hogy „reset-eljem” őket, hogy a másnapi adagnak is legyen helye. De persze ez így vicces, meg ez tulajdonképpen nem is probléma, de nekem este már akkor is hallatlanul jól esik a CSEND. De nem tudom, mit csodálkozom az én drágám beszélgetési szokásain, hisz én is mindig azt hallottam a szüleimtől, hogy legalább egy percre maradjak végre csendben. Akkor felettébb dühített a csend. Ma azonban már nagyon sokra értékelem. Ebből látszik, hogy minden milyen relatív. Hisz a csendnek is csak így van értelme este, hogy van valaki, aki az egész napot bearanyozza a csicsergésével.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése