Apró őrületek

Hogy mi szülők mire nem vagyunk képesek, hogy boldognak lássuk gyerekeinket? Hogy mennyi butaságot veszünk meg nekik meggyőződéseinkkel szembe menve? Erre építenek a játékgyártó és forgalmazó cégek. Hiába vannak atom biztosnak hitt, kőbevésett elveink, gyermekeink könyörgő arcát látva hamar porrá hullik az a bizonyos kőtábla.
Az egészben azt találom hihetetlen szörnyűnek és inkorrektnek, hogy ezek a kisgyerekek, még képtelenek különbséget tenni jó és rossz között. Nekik még nincs kialakult értékrendjük, sem jól működő ítélőképességük. És ez a világ pont ezt a csodaszép naivitást használja ki, pusztán anyagi érdekektől vezérelve.
Mert az a szerencsétlen gyerek, aki a TV-ben, a játékboltok polcain és az oviban a barátainál folyamatosan valamilyen apró haszontalan, értelmetlen kis kütyüt lát, persze, hogy idővel (nem is kell sokat várni) maga is vágyik majd utána. Mondhatnánk ugye, hogy minek néz TV-t, meg minek jár Plázába játékboltba, de szerintem maradjunk a realitás talaján és próbáljuk meg elfogadni, hogy immár a XXI. században élünk, és ezek a dolgok kikerülhetetlenek. Vagyis kikerülhetőek, komoly elszántsággal és kitartással, meg némi makacssággal, csak kérdés, hogy hosszú távon megéri-e a gyerek számára?
Én az elmúlt 4 hónapban 4 ilyen fellángolásra emlékszem, aminek középpontjában valami haszontalan vicik-vacak (ha ezt a fiam hallaná) állt. Első: Dinofroz, majd: Bakugan, Fingerboard, most pedig új őrület Mighty beanz. Mi bennük a közös? Az a marketing-fogás, hogy úgy vannak csomagolva, hogy nem látni bele a dobozba, ezáltal fogalmad nincs, hogy éppen melyiket kapja meg a gyerek a 100 példányból. Ja és a reklám szlogen a következő: „Gyűjtsd össze mind!”. Hát mi ez, ha nem felhívás keringőre? Magyarra lefordítva: a gyerek rágja a füledet naphosszat, hogy még csak x darab van meg belőle, és megállás nélkül vinnyog, hogy abból az x darabból is már van jó néhány egyforma.
És ebben a szülők ellen dolgozó világban próbálunk meg értékes, nem a külsőségekre adó gyerekeket nevelni? Hát nem egyszerű…